Tanczer-hegedű Debrecen

Évadot hirdetett a Győri Filharmonikus Zenekar

“Nyisd ki a füled!” mottóval hirdetett évadot a Győri Filharmonikus Zenekar, amely 2025-26-ban a hetven nagyzenekari hangversenyük mellett számos kamarakoncerttel készül, húsz eddig be nem mutatott zeneművet tűz műsorra, tizennyolc új szólistával és négy új karmesterrel. Az MTI-hez is eljuttatott közleményükben idézik Fűke Géza igazgatót, aki szerint változás történt a társulat művészeti irányításában: Rajna Martin […]

Szeged, Menyegző, Esküvő Kiállítás, Pick Aréna, esküvő

Augusztusban ismét Barokk esküvő lesz Győrben

Augusztus 8-án és 9-én ismét barokk pompába öltözik Győr belvárosa, ahol idén is megrendezik a Barokk esküvő elnevezésű programsorozatot. Az esemény fénypontja ezúttal is az esküvői ceremónia lesz szombat este a Dunakapu téren táncosok, jelmezesek és vásári komédiások forgatagában – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A lovagkirály legendájáról szól Szent László Napok programja Győrben

Június 27-én és 28-án ismét éltre kel a lovagkirály legendája Győrben, a Szent László Napok programsorozat révén. A kétnapos esemény fő attrakciója idén a Szent László, a Lovagkirály című lovas színházi show bemutatója lesz – tájékoztatta a szervező Győr Projekt Kft. az MTI-t.

Szeged, Szegedi Ifjúsági Napok, SZIN, fesztivál, buli, fiatalok, nyár, koncert, Halott Pénz

Mintegy 300 program várja a látogatókat az idei SopronFesten

Június 1. és 8. között 75 helyszínen mintegy 300 program várja a látogatókat a SopronFesten, a pünkösdi hétvégén a Lőverekben pedig hazai és világsztárok lépnek színpadra, köztük Timmy Trumpet, Parov Stelar, Worakls, a Halott Pénz, Desh, Dzsúdló, Majka, Ákos és az Earth, Wind & Fire Experience – tudatták a SopronFest szervezői.

Szeged, múzeum, Fekete Ház, Hetedhét Hungarikon, Bodrogi Gyula, kiállítás, kultura, művészet, balett, balett cipő

Június 17. és 22. között rendezik a 20. Magyar Táncfesztivált Győrben

Június 17. és 22. között ismét a tánc fővárosa lesz Győr, ahol 20. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált, amelyen fellép egyebek mellett a Pécsi Balett, a Szegedi Kortárs Balett és a Székesfehérvári Balett Színház is – jelentette be a szervező Győri Balett sajtótájékoztatón csütörtökön a vármegyeszékhelyen.